"A felnőttek furcsák néha. Azt hiszik, elég összeterelni két "alkalmas korú" gyereket, és a két gyerek automatikusan jó haver lesz. Szeretném összeterelni papát találomra egy "alkalmas korú" bácsival és megnézni, összehaverkodnak-e - biztosan nem akarna engem se többé összeterelni Ulla-Gullával például. Sokkal szívesebben játszom Lill-Pärával, pedig Lill-Pära kis tökmag, de ugyanazt szereti és ugyanazt utálja, mint én - Ulla-Gullát például." (Ingrid Sjöstrand) _
0 Comments
A lány a masinájával babráló fotós felé nézett. A tekintete nem sok mindent árult el. Talán kíváncsiságot tükröz, talán a szemei mélyén lappangó szomorúságot? Ki tudja már? A fénykép mégis beszél, mert a fénykép megőrzi a fiatalságot, a szépséget, hiszen valaki, valahol és valamikor, a gépével kiragadta az időből.
_ „Sunt lacrimae rerum et mentem mortalia tangunt – Van a tárgyaknak könnyük, és a mulandó dolgok a lélekhez érnek." (Vergilius)
A tárgyaknak nemcsak könnye, hanem történelme, sőt lelke van. A kéz, amely érintette hol van már, eltűnt az elzúgó időben; de a tárgy mégis mindig az emberről beszél. - Miért él tovább a tárgy, mint az ember? - kérdezhetjük drámai hangsúllyal, de nincs más választásunk, mint nyugtatni magunkat azzal: azért él a tárgy, hogy beszéljen arról az emberről, aki megalkotta és aki használta. Babits Mihály: Sunt lacrimae rerum_
Van a tárgyaknak könnyük. Érzem olykor, Hogy sírnak a szobámban nesztelen sötétedő, sejtelmes alkonyokkor bús lelküket kitárják meztelen. Tán azt hiszik, nem látja most szem őket: ki járna a sötétben eleven? De én, szobáknak baglya, nézem őket, Örülve, hogy van, aki sír velem. |
AuthorSzéll Károly Archives
August 2023
Categories |