Rám nézett a szép, valószínűtlenül kék szemével és én meglepetten néztem vissza. Ott állt és tovább nézett, valamit kérdezett is, de a szavak értelme nem volt érdekes. A pillantásunk egybefonódott és éreztem, hogy érzések, érzelmek hatoltak át kölcsönösen a ő kék szeme és az én szemem közti területen, mélyen a retinákba hatolva. Azt éreztem akkor és ott, a valószínűtlenül kék szempárt látva, hogy abban a néhány másodpercben, a lelkünk összesimult, összeért, megérintve a legmélyebb énünket. Bár az egész néhány másodpercig tartott, mégis azt éreztem és láttam, hogy az idő elveszítette a ritmusát, a másodpercmutató egy bizonytalan rezgéssel fennakadt és nem tudta eldönteni, hogy továbbhaladjon-e. Ő meg csak ott állt ebben a „megfagyott” időben és nézett rám.
0 Comments
|
AuthorSzéll Károly Archives
August 2023
Categories |