"Mikor Svejk elbúcsúzott Vodickától, így szólt az öreg árkászhoz.
- Ha vége lesz ennek a háborúnak, gyere el hozzám látogatóba. Minden este hat órától megtalálsz a "Kehely"-ben Bojištĕn. - Világos, hogy elmegyek - felelte Vodicka. Mind messzebbre kerültek egymástól, s egy idő múlva a második barakksor sarkánál ismét felharsant Vodicka hangja: - Svejk, Svejk, milyenfajta sört mérnek ott a "Kehely"-ben? Svejk válasza úgy szólt, mint egy távoli visszhang: - Velkopopoviceit. - Azt hittem smichovit - - kiáltotta a távolból Vodicka. - Lányok is vannak ott - ordította Svejk. - Hát akkor a háború után, este hat órakor - kiáltotta lentről Vodicka. - Gyere inkább fél hétre, hogyha netalántán elkésnék - felelte Svejk." (Jaroslav Hasek: Svejk)
0 Comments
Hazafelé a vonaton kevesen vannak és a hátsó vagon utolsó ülésén - a fejemet a párás ablaknak döntve - egyedül lehetek a gondolataimmal. A vonat zaját szinte nem is hallom, lábamat kinyújtva továbbra is az ablakon keresztül nézelődöm, igaz semmit sem látok, mert a lehelettől bepárásodott. Kézfejemmel ugyan egy pici félkörívet rajzolok, hogy kilássak, de felesleges, mert csapongva szálló emlékeim kötnek le. Egy régi kép van bennem: Sokan voltunk ott, de csak Őt és magamat láttam. Ott ültem a pad egyik végén, Ő a másik felén ült. Többen beszélgettek, nevetgélnek ott a pad túlsó felén, érzem határozottan nyugtalan vagyok emiatt. Kortyolok a sörömből és azon töprengek, hogy milyen szívesen ülnék ott a pad másik végén.
Egyszerre csak azt veszem észre, hogy odaült mellém. Milyen megnyugtató érzés, a belső feszültségem egyszerre feloldódott, tovaszállt. Sokat beszélgettünk itt a pad végén és nem érdekelt a ricsaj, a füst, az üvegcsörömpölés. Kedvesem
én annyit kerestelek annyit kerestelek hogy már majdnem elfeledtem emberül élni annyit kerestelek hogy lelkemre bütykösödött a bánat annyit kerestelek hogy kezdtem elveszíteni a hitet önmagamban Szilágyi Domokos: Álom a repülőtéren (részlet) |
AuthorSzéll Károly Archives
August 2023
Categories |