Belenéztem a tükörbe, egy fáradt arc nézett vissza. Ez lennék én? Hát.. igen. Ritkás haj, összes szálak a szakállban, ráncok a szem sarkában, fáradt lemondó tekintet. Húzódunk szépen vissza – gondolom. Bizony húzódunk ám vissza. Mindnyájan csak így vagyunk, mert így igaz. Húzódunk vissza a háttérbe – integetünk, keszkenőt lobogtatunk, vagy csókot dobunk - mint az induló vonat után – de mindnyájan fakulunk, zsugorodunk, szürkülünk, távolodunk. Tűnik-múlik életünk, egyre veszítünk, elveszítjük anyánkat, apánkat, ifjúságunkat, hajunkat, fogunkat, barátainkat, szeretőinket, formánkat, eszünket, életünket.
1 Comment
1/7/2016 22:05:43
Azt hiszem ez mindent elmond. Nem éppen az a optimista írás...
Reply
Leave a Reply. |
AuthorSzéll Károly Archives
August 2023
Categories |